Az évtized ikonikusabb ruháiról már készítettünk egy listát ITT, most pedig a Red Carpet Fahion Awards ötlete nyomán -és több pontjával egyetértésben- következzen, hogy nekem mi/ki tetszett a legjobban 2010-ben.
Hangsúlyozom, ez egy szubjektív lista, egyetértéseteket/ellenvéleményeteket/a saját listátokat a kommentekben várom.
1. Zoe Saldana ebben az elképesztően rafinált, színátmenetes lila, egyszerre buborékos és csillogó Givenchy Couture-ben volt az Oscar-díj átadásán. Nekem már akkor is tetszett, bennetek viszont vegyesek voltak ez érzések. A cikk ITT.
2. Imádtam Sarah Jessica Parker szövegkiemelő színű, azaz élénksárga Valentino ruháját, amit a Szex és New York 2. egyik premierjén viselt. Meglepő volt a választás, hiszen idén nem a sárga volt a legnépszerűbb szín, és szerencsére nem nyomta el ezt a dominanciát csiricsáré kiegészítőkkel, hagyta, hogy a ruha légiessége és napsugarassága uralkodjon.
3. Cate Blanchett elképesztően részletgazdag, burgundi alapon arany hímzéssel díszített vintage Christian Lacroix-t viselt egy rendezvényen. A földre szállt eleganciát testesíti meg számomra.
4. Jennifer Lopez egészen angyalszerű, földöntúli szépségnek tűnik ebben a Zuhair Murad ruhában, amit a MET Costume Institute gálán viselt. Az éteri, ezüstszínű levélmintás, szürke tüll darabot Judith Leiber ékszertáska és kontyba tűzött haj egészítette ki.
5. Emma Watson Rafael Lopez áttetsző, csipkés miniruháját viselte a Harry Potter legújabb epizódjának londoni premierjén. A tollakkal díszített szoknyarész felhívta a figyelmet a lábaira, így Emma rutinosan keresztbe tett lábbal pózolta végig a vörös szőnyeget, nehogy előnytelen fotó készülhessen róla.
6. Gwyneth Paltrow a CMA díjátadón viselte ezt az Atelier Versace estélyit. A rózsaszínből világos-, majd sötétszükébe hajló anyagot a magas slicceslés, a derekánál húzott szabás és a finoman csillogó, ezüstszállal átszőtt anyag teszi különlegessé.
7. Salma Hayek viselte először a Gucci exkluzív kapszulakollekciójának, a Gucci Première-nek egyik estélyijét a vörös szőnyegen, a Robin Hood cannes-i premierjén. A rafinált szabás, a csillogó arany és bordó berakásokkal díszített váll- és csípőékszer, illetve a színésznő olívaszínű bőréhez, latin karakteréhez tökéletesen illő szín is lenyűgözött.
8. Reese Witherspoon Jason Wu 2011-es tavaszi kollekciójából választott ruhát egy Avon rendezvényre. A fekete tüllel bevont fűzőszerű felsőrészen átsejlik a ruha krémszíne, azt az érzést keltve, mintha külön állna a felső- és az alsórész. Ezt a hatást erősíti a vékony öv is. A rafinált, redőzött, masnival díszített szoknyában végződő öltözetet egy Louboutin peep-toe egészíti ki.
9. Lady Gaga elképesztő Armani Privét viselt a Grammy díjátadón. A hajával nem tudok mit kezdeni, de az ezüstlila, hologramhatású, a Szaturnusz gyűrűrendszerével vetekedő ruha az egyik kedvenc darabom 2010-ből.
10. Elképesztő mértékben vagyok elfogult Blake Livelyval kapcsolatban, imádom a haját és ahogy a Marchesa ruháit viseli. A listába ezúttal a MET Costume Institute gálán viselt kobaltkék darab került be, de ez a sárga-fekete is nagy kedvenc. Az asszimetrikus szabású miniruha meglepő volt az eseményen, ahol szinte mindenki más földig érő estélyit viselt. A darab jellegzetességét a Marchesára jellemző virágos berakás mellett a drámai húzott-redőzött megoldás adta.
Turanga Leela 2010.12.30. 10:47:08
magdalena.w · http://lenaswardrobe.blogspot.com 2010.12.30. 11:00:24
Amiket szívesen felvennék Szilveszterkor:
lenaswardrobe.blogspot.com/2010/12/dresses-for-new-years-eve.html
*Bianka* · http://www.ourfashion.blog.hu 2010.12.30. 11:23:50
Janiszta · http://www.ejatekok.com/ 2010.12.30. 13:02:55
Ja és magyar tervező, elérhető áru ruhája!
www.konyvline.hu · http://konyvline.hu 2010.12.30. 13:15:28
nikopol · http://nikopol.blog.hu 2010.12.31. 17:21:52