Már régóta adósotok vagyok egy poszttal a The Four téli kollekciójáról, hiszen nagyon megragadta a figyelmemet, de valahogy sosem volt időm, hogy megírjam. Most azonban, amikor összetalálkoztam a 2012-es őszi-téli kampányuk videójával a facebookon, tudtam, hogy nem halaszthatom tovább, hiszen már inkább a tavaszi kollekciókról kéne hírt adni.
Bocsássátok tehát ezt most meg nekem, hogy visszafele megyek kicsit az időben, de ezek a képek nem maradhatnak ki a blog galériájából.
A tavalyi Gombold újra!Divat a magyar pályázat talán legreménytelibb nevezői nem hoztak csalódást új kollekciójukkal. Nemzetközi szinten is megállnák a helyüket fiatal márka ellenére, hiszen a kollekció összhatása tökéletes, egységes a stílus, merész és egyben letisztult hatást keltenekaz egyes darabok. Ha valamibe esetleg bele akarnék kötni, akkor azt mondanám, hogy a smink erőssége talán félreviszi a hangulatot, de ez is csak ízlés kérdése.
A képek előtt jöjjön az, hogy mik azok a darabok, amik mindenképpen kellenének:
Jól ismertek, úgyhogy természetesen a nagy kalappal kezdem, aztán a kék kabát és a vörös-fekete ruha zárja a top 3-at.
A képek mellé, mint már említettem nem olyan régen készült el a kampány videó anyaga is. Már csak arra vagyok kiváncsi, hogy szerintetek melyik modell illik jobban a kampányhoz? A képeken vagy a videóban szereplő?
Ciló 2012.02.07. 11:30:49