A divatszakmát úgy látszik, nem lehet elég korán elkezdeni, mostanra elárasztották a világot a 15 év alatti bloggerek, modellek és tervezők. Az elmúlt években egyre gyakrabban bukkannak fel extrém fiatal tehetségek, akiknek nem biztos, hogy van normális gyerekkora. Igen nehezen hiszem el ugyanis, hogy valakit 10 évesen nem a játékok, hanem véresen komolyan csak a ruhák, vagy a blogolás érdekl. Engem is egészen kicsi koromtól foglalkoztatott a divat, de a rajzolgatásnál, meg a babaruha varrásnál soha nem jutottam tovább. Egyszerű reklámfogás lenne csak, és mindegyik mini géniusz mögött egy tökéletesen felépitett terv, valamint egy magabiztos felnőtt áll? 15 éves modell oké, de a 8 éves talán még maradhatna a játszótéren.
A decemberi francia Vogue (Tom Ford szerkesztésében) egy egész divatanyagot szentelt felnőttnek öltöztetett kislányoknak. Tökéletes sminkkel, magas sarkú cipőkben, milliós ékszerekben és ruhákban feszít a három grácia. Elsőre elborzadtam, aztán megbarátkoztam vele, még végül addig nézegettem, hogy megtetszett az anyag. Mint fotók, mint művészi megnyilvánulás, hiszen nem értek egyet a felnőtt-gyerekek nevelgetésével. A többi fotósorozattal mellet, ami bekerült a francia divatbibliába, sokkal érthetőbb is, úgy egész. Persze rengeteg kérdést vet fel az anyag, merre tart a társadalom, ha már 10 évesen valakit sztárrá avanzsálnak, mi lesz velük később, meg egyáltalán, mi lesz a gyerekkorral?
agnes szucs · http://www.iiiinspired.blogspot.com/ 2010.12.14. 00:16:01
á
lucienne · http://lucienne.freeblog.hu 2010.12.14. 06:28:05
Szerintem ezek a képek épp eléggé ironikusak ahhoz, hogy az ép lelkű felnőttek ne vegyék őket halálosan komolyan, csak némi kritikát lássanak benne, ahogy sok más, enyhén sokkoló divatanyagban is.
Ezek a kislányok gyönyörűek, és véletlenül sem a ruha meg a smink miatt, hanem annak ellenére.
exclusive 2010.12.14. 09:14:32
Jizzler 2010.12.14. 15:50:29
vadmeggymag23 2010.12.14. 16:59:31
mzd · http://zoldhegyi.hu/blog 2010.12.14. 18:57:59
beryl 2010.12.14. 19:01:05
szörnyű, hogy a gyerekeknek még mindig nincsenek jogaik
Eki 2010.12.14. 20:50:47
saffron 2010.12.15. 15:08:02
Egyébként csodaszép kislányok, és borzasztó kényelmetlenül érzem magam a képektől. Olyan érzéseket kelt bennem, mint azok a szörnyű amerikai gyerekszépségversenyek.
szépjuhászné 2010.12.15. 19:46:17