OurFashion

Kristen Stewart az Elle-ben

2010.május.28. 11:09

**Anna**

12 komment

Tudom, tudom, nagyon sok embernek már a könyökén jön ki mind Kristen, mind pedig az egész vámpírokkal kapcsolatos tiniőrület. Viszont a júniusi amerikai Elle divatanyaga egészen pofásra sikeredett. A koncepció nagyon megállja a helyét, hiszen maga a hírnév áll a középpontban a színésznő mellett. Lehetett volna csak egy szépen megfotózott anyag fantasztikus ruhákkal, de ilyet már nagyon sokszor láttunk. Kristen Stewart nem modell, soha nem is fog úgy pózolni, tehát felesleges lenne úgy csinálni, mintha menne neki. Jól kitalált történet és ötletek, ezzel tudta Carter Smith fotós helyettesíteni a néha bizony kétballábas mozgást és zárkózott-zavart tekintetet. A harmadik és ötödik kép kifejezetten szép, a többi csak simán oké. Viszont imádom, hogy önmagával van körülvéve, tetszik az irónia, hiszen a csapból is ő folyik.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BJucus 2010.05.28. 11:51:29

Nekem nagyon tetszik ez a sorozat!
Tényleg, végre nem csak a szenvedés meg a mélabú sugárzik az tekintetéből...
Nekem az utolsó előtti a kedvencem:)

énis 2010.05.28. 12:57:37

szép is lehetne ez a csaj, csak annyira ronda szája van... nem tehet róla tudom, de nagyon gáz...

o.k.nightmare. 2010.05.28. 20:19:36

Szia(sztok)! Kezdőnek számítok a blogírásban és zöldfülűként kérnék tanácsot. A kérdésem az lenne, hogyan lehet saját fejlécet szerkeszteni, hogy ezzel is közelebb érezzem magamhoz az írásaimat! Előre is köszönet: Örkény Kisanna

chailattelove 2010.05.28. 22:41:53

nekem azért még mindig a megszokott szenvedő-depressziós arckifejezés jött le, ami viszont már kezd nagyon unalmassá válni, főleg egy színésznőtől. ettől eltekintve viszont tetszenek maguk a képek.

beryl 2010.05.30. 08:57:14

'mint Kristen, mint pedig' Anna, az mind.

monoton 2010.05.30. 10:23:05

Szerintem Kristen nem szép, csak a szeme. Az arckifejezése mindig ugyanaz :-( Jó képek, de ez a fotós és a stylist érdeme.

Fashionlover 2010.05.30. 12:32:17

Hát nekem ugyanaz a sablonos feje van a képeken, kifejezéstelen, semmitmondó arc!!!

mademoisellehenriett · http://beautifulblueberry.blogspot.com/ 2010.05.30. 13:32:44

nekem tetszik ez a fotósorozat, de inkább a fotós-stylist érdeme. a címlapon mosolyog, még szépnek is látom ott :) az 5. kép nagyon tetszik :)

LuPuS 2010.05.30. 14:12:04

A csapból is ő folyik, kíváncsi leszek amikor a mindenki vámpír lesz( a sarki fűszeres is). S az ebből kreált őrület lecseng, akkor is megállja a helyét.
Idáig nem igazán tett le semmi jelentőset(persze lehet mondani, az irigység beszél belőlem).
A júliusi angol ELLE címlapleánya szintén, bár ott is a világfájdalom látszódik az arcán.....

Na mindegy...

*Almácska* 2010.05.30. 20:55:36

tényleg hülye szája van... és igaza van az előttem szólónak, én is azon gondolkodtam, hogy vajh' mit csinált még az ünnepelt sztár eddig, és a válasz: semmit, csak beül a fotózásokra. oda én is beülnék...

Lilstew 2010.05.30. 22:47:23

Az egy dolog,h nem szimpatikus valamennyiőtöknek. De hogy tudtok úgy véleményt alkotni,hogy semmit nem tudtok róla? Segítek:több,mint 25 filmben szerepelt,sorra nyeri az elismeréseket és díjakat (nyílván véletlenül) és nem mellesleg ő nem modell,hanem színésznő. Nekem is vannak emberek,akik alapjában véve nem szimpatikusak,de sosem alkotok róluk negatív véleményt információk hiányában. Mellesleg szerintem nagyon szép lány,és nem egy a sok közül a hollywoody álomgyárban. Nem kell velem egyetérteni. Peace

esikazemese 2011.10.08. 10:56:36

@Lilstew: inkább nem véletlen, hogy a 25 filmjéből egyikben sem látta senki, amelyikben meg igen abban sem tetszett. Jól mondod, ki tudja mire kapja az elismerést. Nem kell hogy ismerjem a gyerekkorát ahhoz, hogy unalmas, gyenge színésznek tartsam. A teljesítménye és nem "az információk" alapján kell egy hollywoody lányt megítélni.
designed by zawar.hu built by annajuli
süti beállítások módosítása