OurFashion

Részlet Manolo panaszkönyvéből

2010.március.15. 17:41

*Bianka*

32 komment

Ki gondolná, hogy ha valaki végre eljuthat a cipőkirály Manolo Blahnik New York-i boltjába, 10 perc múlva már a panaszkönyvet kéreti, majd felháborodva hagyja el a boltot, miszerint nincs luxus árkategóriában lábbeli az üzletben?

Nem minden hétköznapi ember viselkedne így, de Wei Zuhu így tett. Történt ugyanis, hogy a kínai úr feleségének szeretett volna venni valamit a házassági évfordulójukra. Éppen üzleti úton volt az amerikai divatfővárosban, amikor arra gondolt, hogy Manolo Blahniktól fog vásárolni valami különlegességét divatimádó feleségének. Amikor betért a boltba, szomorúan vette tudomásul hogy 3 millió forintnak megfelelő dollár felett már nem lehet kapni cipőt a designernél.

Nem is kellett ennél több Zuhu-nak aki azonnal kérte a panaszkönyvet, amibe a következőket véste:

" Felháborodva vettem tudomásul, hogy Manolo Blahnik (aki, magát a világ top 5 cipődesignerei közé pozícionálja) nem árul igazán luxus árkategóiában lábbeliket. A boltban ugyanis csupán azt a 14 000 dolláros csizmát találtam, amit tavaly már megvásároltam a feleségemnek. Remélem a cég változtatni fog a hozzáállásán, vagy rengeteg potencionális vásárlót fognak a közeljövőben elveszíteni!

Tisztelettel és üdvözlettel: Wei Zuhu"

Vajon mit szólna Wei Zuhu, ha tudná, hogy sokan "egy pár száz dolláros" Manolo cipőjéért is megvesznek?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Forrás: Shoe'Z blog

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mademoisellehenriett · http://beautifulblueberry.blogspot.com/ 2010.03.15. 17:52:21

biztos rengeteg potenciális vevőt fog elveszteni blahnik :D azért megnézném mrs. wei zuhu gardróbját ...:)

Otthon édes 2010.03.15. 18:04:25

muhaha. Vagyonát - vélelmezem - olcsó pamuttrikók gyártásával és forgalmazásával szerezte.

Mme du Tancin 2010.03.15. 18:31:16

a kutya is jódógába' veszik meg - mondta mindig nagyapám. :)

Ytse 2010.03.15. 19:50:54

FYI az amerikai főváros nem New York hanem Washington, DC

Fashionlover 2010.03.15. 19:54:11

Szegény, jajj de "sajnálom"!!! Nem tudott a szegény nőnek új cipőt venni...

vmaast 2010.03.15. 21:42:07

@Ytse: "az amerikai divatfővárosban"

Figyelj jobban...

korxi 2010.03.15. 21:42:49

@Ytse: Ytse, eztet tudjuk. De amerikai divatfővárosról ír a postoló.

sorica123 (törölt) 2010.03.15. 21:44:21

Szegény... mármint azért, mert tele van lóvéval, mégis szükségét érzi az ilyen hisztérikus bizonykodásnak, hogy őőő márpedig milyen nagy úr:)

sipy 2010.03.15. 21:55:24

@Ytse: fvy az amerikai divatfőváros new york

bolomba (törölt) 2010.03.15. 22:06:19

en azonnal kirugtam volna az ottani eladot, vagy legalabb tovabbkepzesre kuldtem volna.

ugyanis azt mondtam volna Zuhu urasagnak, hogy ugyan eppen nics a boltban az ugyfel alatal elvart arkategoria, de ha gondolja, diszcsomagolasban utanakuldjuk, egy a felesege labara Manolo ur altal szemleyesen atalakitot, nevreszolo topankat, csupan $30.000-ert.

amugy remelem az a csizma nem egy igen hosszu ideig elo allat borebol keszult, aki valoszinuleg szivesebben es tovabb hordta volna, mint Zuhu ur neje.

Yoss 2010.03.15. 22:20:04

Szégyellem bavallani, de én erről a Blahnikról most hallok először. Mekkora egy tulok vagyok. No mind1, majd képezem magam skárpiilag.

Ytse 2010.03.15. 22:26:26

@vmaast: gondolom utólag javították a fővárost divatfővárosra, sajna nincs screenshotom hogy bizonyítsam de mindegy is...

háhá, az RSS megosztásaim között megtaláltam és tényleg főváros volt eredetileg

whatever

bonobonohu · http://bono.hu 2010.03.15. 22:32:45

az ilyeneket nem lehet összeterelni és atomot nekik?

Paó 2010.03.15. 23:32:36

OFF ! meg lehetne oldani, hogy a fejléc linkként működjön, és oda kattintva ellehessen jutni a főoldalra? mert folyton mikor ide kattintok az indexről, egy cikkbe jutok bele, és csak akkor tudom megnézni a főoldalotokon a többi cikket, ha kitörlöm a legördülőből a .hu utánit, vagy a guglin keresztül keresem meg. nem tragédia az a pár kattintás, másolás-beillesztés, de sokkal könnyebb lenne ha a fejléc egyből elvinne. köszönöm!

Perillustris 2010.03.16. 00:54:44

Nem volt résen az eladó. Azt kellett volna mondania, hogy az csak a talpbetét ára.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2010.03.16. 01:30:26

szerintem egy valószínű lehetőség, hogy a vevő kamuzott, és nem vett ilyet egy éve, hanem valakinek el akarta játszani a kőgazdagot.

szürke_tag 2010.03.16. 07:49:51

Vajon a pénzét az ócska sz@r, kínai cuccok árusításával szerezte? Végül is van benne valami, a kínai piacon van választék, ő ehhez szokott. Vagy azért akart újabb modellt, hogy legyen mit koppintani.

mepew 2010.03.16. 07:58:45

kicsit már pofátlanok a kinaiak szerintem... itthon is...

venszivar 2010.03.16. 08:25:01

A boltos volt a "béna". Annak a baromnak egyből
háromszoros áron kellett volna adni !!!!Ha ő
attól a jani ,fizessen az a hülye....Agyára ment a jólét, én kigyógyítanám belőle .

Frigyesur (törölt) 2010.03.16. 08:44:11

Csak én érzek iróniát az úr írásában?

Mondjuk a fenti csizmáért a 14 dollár is kár, hehe ;)

Spiro 2010.03.16. 10:14:07

Ez a Wei gyerek is alkalmazhatna egy titkárt, aki elintézi helyette a "frusztráló" vásárlásokat.
Egyébként a feszes napirendjébe bztos zavart okozott, hogy máshova is el kellett mennie vásárolni, hogy lenyugtassa az asszonyt.

Szégyen, hogy ez a Manolo gyerek is csak proliknak árul vaze. (by Gálvölgyi)

Perillustris 2010.03.16. 10:47:25

@mepew: nem meglepő. Annak ellenére, hogy egy igen kemény kommunista diktatúra van az országukban, a fejlett - hűdedemokrata és jogvédő - országok tulajdonképpen egész termelésüket kihelyezték oda. A fogpiszkálótól - a napraforgómagon keresztül - a fokhagymán át minden, értsd minden Kínából érkezik.

Nem mellesleg itthon is hamarabb megkapják a magyar állampolgárságot, mint egy vajdasági magyar.

Iggy Industrial 2010.03.16. 11:16:15

Véleményem röviden: Az a jó kurva anyádat!

Pong 2010.03.16. 11:36:15

Én ráhúznék egy "Neki" "márkájú" cipőt s egy Adihash pólót, s egy pofonnal hazaküldtem volna.

BM1 2010.03.16. 16:56:50

Hello! A forrasnak a linkjet ide tudjatok postolni? Koszi!

Perillustris 2010.03.16. 19:50:38

@Pong: Azt inkább a törökök nyomták.

honnanhova 2010.03.17. 20:18:09

Nincs olyan magyar szó, hogy "potencionális". Amúgy a történet szép:)
designed by zawar.hu built by annajuli
süti beállítások módosítása