OurFashion

Coco on the Lido - 2010

2009.május.16. 00:06

**Anna**

7 komment

A Chanel divatház nem éppen bevállalós és vad megoldásairól híres, most mégis olyat mutatott, amire én már réges rég óta vágytam. Kihozta divatbemutatóját a zárt térből a szabadba, olyan atmoszférát teremtve ezzel, ami még a legrosszabbul sikerült ruhát is tündöklővé teheti. Velence szárazföldi részén, Velence Lidón került sor az eseményre, ahol a 350 meghívott vendég stílusosan napágyakból szemlélhette az eseményeket. Gyönyörűen megvilágított stégen masíroztak fel-alá a vöröshajú szolid démonlányok és elegáns velencei gondolások. Coco Chanel kedvenc nyári üdülőhelye, a híres cölöpökre épült város adta az ihletet a kollekcióhoz, amit Karl mester ügyesen vagyített a Chanel ház hagyományos anyagaival és vonalaival. Bohém és klasszikus körök követték egymást, a felvezetőben pedig a régi velencei idők hangulatát idéző kalapokat és ruhákat láthattak a nézők Chanel fordításban. A szemmaszk újragondolva, napszemüvegként pálcával jelent meg, még több pikantériát adva ennek a sornak. Vélaszerű matrózlányok, igazi matrózfiúkkal lépkedtek az osztályképfotózások emlékére, legalábbis én erre asszociáltam. A kosztümöket én már nagyon régen unom, sosem tetszettek, bár ebben a megvilágításban és környezetben még ezek is elfogadhatóbbá válnak. Na de hogy a férfiakról se feledkezzünk meg, ők is számos gyönyörű darab közül válogathatnak. Lehetnek gondolások, elegáns úriemberek fehér öltönyben vagy reneszánsz olasz banditák is, ki-ki választhat kedve szerint. Azonban akárki akármit is választ(ana), minden ruhában megtaláljuk az olasz inspirációt, csipetnyi francia ízléssel megfűszerezve.

Megosztás:
7 komment

Címkék: chanel

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nemuccaszoc 2009.05.16. 10:03:21

Aki ott ült az ágyak egyikén annak sok baja nem lehet az élettel- anyagi.

honeycutt (törölt) 2009.05.16. 11:35:46

az utolsó modell nem a barbie-s chanel kampány arca volt? váááááááh de nyálas....

Laylaaa 2009.05.16. 11:57:52

Nagyon ötletes a tengerpartos, szabadtéri megoldás, a megvilágítás, az ülőhelyek, meg minden. A ruhák már nem annyira fényesek de azért szívesen ott lettem volna, ha lett volna rá lehetőségem. :D

Hyden 2009.05.16. 13:18:27

Ez a legszimpatikusabb kifutó amit eddig láttam. Az ötlet annyira jó (bár pofonegyszerű) hogy nem is annyira a ruhákon van a hangsúly. Így valóban a legcsúnyább darabok is csodásnak tűnnek. Mondjuk alig van ilyen, kivételesen ez a kollekciója nagyon tetszik Lagerfeld-nek. A férfi ruhákat teljesen felesleges volt belerakni mert mintha nem is lennének. Azokban nulla fantázia van. Rontja az összképet. Nem a legjobb képeket tettétek a post-ba,mert vannak ennél sokkal jobbak.

LuPuS 2009.05.16. 17:27:48

@Hyden: Szia !!!
Az utolsó ruha,szerintem amennyiben nem ez a csillogó-villogó ki ha én nem változatban lenne,akkor kérném....bár így is hozzám vághatják

beryl 2009.05.16. 20:34:51

nekem pont a kosztüm tetszik a legjobban

Eki 2009.05.19. 16:22:40

ÚÚÚHHH!! AZ UTOLSÓ NŐI RUCIT ÉS AZT A HOSSZÚ ÉKSZERT IDE NEKEM MOST RÖGTÖN!!! :O gyönyörű az egész, úgy, ahogy van.

Jah, meg az utsó pasit is idedobhatnád!
designed by zawar.hu built by annajuli
süti beállítások módosítása