Eletelt az a csodálatos és izgalmas 10 nap, amit Párizsban tölthettem, ezért most megpróbálok Nektek mindent a legjobban, legalaposabban átadni, hogy aki ebben a városban jár, könnyebben tudjon eligazodni a ruhák és kiegészítők dzsungelében. Nagyon inspiratív volt ez a bő egy hét, öltetekkel, energiával és rengeteg blogbejegyzés témával tértem haza. Ha tehát valaki egy párizsi utazás mellett dönt, mindenképpel készüljön fel, hogy rengeteg pénzt el fog költeni, még akkor is, ha csak nagyon szűkre szabottak a keretek. A magyar fizetéshez képest minden nagyon drága, egy nagy üdítő 3 euro is lehet, egy olcsóbb ebéd pedig 10-15 euronál kezdődik, és akkor még nem is vett senki semmit az oly nagyon áhított ruhák közül. Még fontos tapasztalat, hogy aki még nincs 26 éves, az összes állandó kiállításra ingyen mehet be a múzeumokba. De most térjünk a lényegre, amiért születik ez a bejegyzés. Elsőként azokak, akik keveset szeretnének költeni, de mégis olyan darabokat szeretnének hazahozni, amik nem jönnek velük szembe az utcán. A Montmarte negyed aljában, ahogyan elindul az ember lefelé a Sacré-Coeur felől a középső utca jobb oldalán lelhetők fel a Sympa üzletei. Első ránézésre lehet hogy egy kicsit ijesztőnek tűnnek, de teljesen új, jó márkájú ruhákat árulnak 3 eurotól felfelé. Itt kaphatók olcsón a Naf Naf márka régebbi kollekcióinak darabjai, most sem távoztam nélkülük, egy ezüst nadrággal lettem gazdagabb. Érdemes turkálni és türelemmel lenni, higgyétek el, megéri. A másik olcsó, de szintén türelmet igénylő váráslási helyszín a Marais negyed vintage boltjai. Sok régi, kicsit büdi ruha közt lehet igazi kincsekre akadni, a stílusos párizsi lánykák itt veszik feltűnő és egyedi ruháikat. Csak végig kell sétálni a Rue de Rosieres-en, egyik ilyen bolt követi a másikat. Kicsit távolabb, az Etienne Marcel metrómegállónál megtaláljuk a legnagyobb ilyen üzletet, a Kiliwatch-ot, itt már akkora a választék, hogy dönteni sem lehet. Most pedig lépjünk egy kategóriával feljebb, ahol a ruhák ára 50 eurónál kezdődik. Az én kedvenceim a Montmarte utcáin vannak, olyan üzletek, amik megmagyarázzák a francia nők stílusát és jólöltözöttségét. Imádtam őket, sajnos nem vittem ennek a kategóriának megfelelő összeget, a franciáknak valószínűleg megfizethető árak. Egyedi tervezésű, finom anyagokból készült ruhák, az eladók pedig mindenhol nagyon kedvesek és segítőkészek, még akkor is, ha csak fotózni szeretne az ember. Nem csak a ruhák, hanem maguk az üzlethelységek és a kirakatok is figyelemre méltóak is hívogatóak. Minden üzletben a tavasz színei fogadnak, lazacszín, törtfehér, világoskék és vidám minták. Ajánlom még a Marais negyed füzetes-dossziés boltját megtekintésre, a Bookbinders Design igazán jó hely, ha különleges noteszt vagy fotóalbumot szeretnénk. A legfelsőbb kategória, a luxusmárkák neveit mindenki ismeri, az áruház, ahol pedig mind megtalálható, a Galeries Lafayette. Minden kellemetlen érzés nélkül megfoghatja mindenki azokat a ruhákat és táskákat, amiket eddig csak a kifutón láthatott. Az összes tárka nagyon finom bőrből készül, nem hagyhattam ki a tapizást, ha már egyszer ott voltam. Most zenghetnék ódákat bizonyos márkákról és standjukról (Comme des Garcons) és húzhaték a föld alá másokat (Versace Jeans), de nem teszem, hosszú lenne. Aki elmegy Párizsba, semmiképpen ne hagyja ki ezt a látogatást, tanulságos és szórakoztató, de lehetőleg ne a barátjával menjen, nem bírná ugyanis cérnával a női nem áhítozását például "egyszerű" táskák iránt. Az itt kapható kozmetikumokkal Dunát lehetne rekeszteni, Fashionista földi mennyországa.
Még mindig nagyon irigyelem a franciákat, hiszen nem csak gyönyörű és ápolt parkokkal teli fővárosuk van, spalettás ablakaik és sokkal magasabb fizetésük, hanem a világ legjobb boltjaik is az övék. Ráadásul náluk készülnek a legfinomabb pálmalevelek is.
Az általam látogatott üzletek neveit felsorolom, ha valakinek pontos címekre van szüksége szóljon, leírom szívesen.
Séries Limitées, Lexinston, Maje, Honies, Allison, Deby Debo, Bookbinders Design, Antoine&Lili, és a világ legjobb és legnagyobb gomb boltja, a Dam Boutons
Hyden 2009.04.20. 23:01:07
zteny 2009.04.20. 23:09:42
Igaz,hogy pasi vagyok, de egyrészt Párizs a kedvenc városom,ahol eddig jártam, másodszor nagy vásárlási lázban élek, de az itthoni kínálattal nem vagyok kibékülve.most eszembe jutottak a szép emlékek pár évvel ezelőttről,az almás sajtos pite,a parkok, a boltok a minden. :)
cicamaca 2009.04.20. 23:49:31
Pályaelhagyó autóversenyző 2009.04.21. 00:24:44
Nem az a baj, ha nincs 100 euród egy ruhára, hanem az, ha itthon megpróbálod szupertrendiként előadni a párizsi gettó szélén vett cuccokat.
Szégyen, mik kerülnek címlapra.
pappito · http://pappito.com 2009.04.21. 05:20:12
Nekem például az, ha a trendi világutazó képes nem összekeverni a pontos jét az elipszilonnal.
A divat fővárosa már rég nem az, csak európában nem ciki (és pénzügyi trükkök sorát kivánó) mutatvány rendes ruhában járni.
Tessék megnézni a spanyolokat, hogy tudnak kinézni (a nők), és mi pénzt zavarnak el gúnyára. Nincs rajta, hogy balenciaga? Ki nem szarja le?
A helyes sorrend - anyanyelv, aztán műsznobság.
LuPuS 2009.04.21. 06:23:04
Telepito · http://telepito.dolgok.com 2009.04.21. 06:35:26
**Anna** 2009.04.21. 07:58:32
Kittylinda 2009.04.21. 08:28:58
Nagyon klasszak!!!!
Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2009.04.21. 09:52:45
mindegy, valahol el kell kezdeni a diktatúta nihiljéből való kikecmergést..
valamikor a magyarok nagyon is jól öltözöttnek számítottak, ugye..
de attól nem lesz igazi stílusa senkinek sem, mert beszabadul egy párizsi ruhaboltba..
nem ezeket a szarságokat kellene ész nélkül majmolni szerintem..
Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2009.04.21. 09:57:41
Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2009.04.21. 10:01:20
coco 2009.04.21. 10:26:18
Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2009.04.21. 10:33:02
vali 2009.04.21. 10:49:15
"Most pedig lépjünk egy kategóriával feljebb, ahol a ruhák ára 50 eurónál kezdődik.... Imádtam őket, sajnos nem vittem ennek a kategóriának megfelelő összeget, a franciáknak valószínűleg megfizethető árak."
Azért 50 euró még forintban sem jelent százezreket. Főként, hogy alant más posztokban 30-50 ezres cipőket ajánlgattok...
Egyébként kb. évente egyszer van szerencsém Párizsban vásárolni, és igaz, hogy egy-egy alkalommal nagyobb összeget költök, de utána fél évig nem is veszek itthon semmit, egy-egy ott lőtt darabot pedig évekig hordok.
beryl 2009.04.21. 11:03:09
anyázni annyi helyen lehet. menjetek oda
macimez 2009.04.21. 11:16:53
coco 2009.04.21. 11:25:14
Hyden 2009.04.21. 11:28:25
coco 2009.04.21. 11:35:37
Hyden 2009.04.21. 11:55:09
coco 2009.04.21. 11:56:49
Hyden 2009.04.21. 12:41:56
coco 2009.04.21. 13:00:54
Hyden 2009.04.21. 13:29:14
"Életem fő műve....ÉN VAGYOK" :D
coco 2009.04.21. 14:14:58
szivárványbaba 2009.04.21. 14:23:50
cicamaca 2009.04.21. 15:27:20
francescaa (törölt) 2009.04.21. 16:07:42
nastasya 2009.04.21. 17:21:46
Lenne egy kérdésem úgy mindenkihez. Olyan cipőt szeretnék, ami (azt hiszem) viktória korabeli fekete-fehér, magasabb szárú, és az oldalán nagy fekete gombok vannak. Tudjátok melyikre gondolok? Az a baj, hogy eddig csak elég csúnyákat találtam, pl a chanelnél, azok nem tetszettek. Vajon vintage boltokban lenne esélyem?