OurFashion

Az idei őrület

2009.január.19. 17:00

**Anna**

12 komment

Minden éveben van valami, amit először csak kevesen hordanak, a többiek pedig nem értik, hogyan is lehet az ominózus darabot viselni. Aztán eltelik egy kis idő, és az összes üzlet polcain ugyan az az alapötlet alapján variált darab jelenik meg. Ekkor aztán már az eleinte kételkedők is viselni kezdik, így a végére mindenki hasonló darabban fog büszkén feszíteni. Idén ez a rojtokkal lesz a helyzet. Már tavaly kezdtek el megjelenni az indiános érzést közvetítő darabok, mostanra pedig egyetlen üzletet sem találunk, ahol legalább egy rojtos ruhadarab ne lenne. Természetesen a nagy tervezők ezt már évekkel ezelőtt kitalálták nekünk, mint azt a Prada rojtos bőr táskája is jól mutatja. Külföldön már tavaly is charleston-os ruhákban vonultak a vörös szőnyegre a hísességek, a tavaszi nyári kollekciókban is megjelentek. Sőt, Jil Sandernél páldául ez képviseli a fő irányt. Egyszerűen imádom a képen ugyan nem látható hosszú rojtos táskájukat! Ha tehát indiánlány, vagy 20'as évek táncosnője szeretnél lenni, irány a belváros, minden üzletben találhatsz kedvedre valót. Aztán persze csak óvatosan rázd magad. Kedvcsinálásnak itt egy kis összeállítás a Polyvore-ról.

 

Sorrendben: Alberta Ferretti, Jil Sander, Alexander Mcqueen, Polyvore, Prada

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Eki 2009.01.19. 23:55:11

aztán csak óóóvatosan ráázd magad? :) ez de aranyos!
nekem a húszas évek stílusa nagyon -nagyon bejön, én bírom ezeket a rojtokat! meg azt az átlátszó ruhát is!

Gemini 2009.01.20. 08:50:36

Londonban élő barátnőm volt itthon látogatóban, és ő mondta, hogy a kinti fiatalok mind ilyen charleston-os mini ruhákban járnak bulizni pici táskával. Ja, és persze a "debellább" csajok is ilyen kis rakottas, egyenes szabású rucikat vesznek fel a partikra, és borzalmasan mutatnak benne. :DD Bár általánosságban elmondható barátnőm észrevétele szerint, hogy az angolok szörnyen öltözködnek.

énmegén 2009.01.20. 12:14:24

én szeretnék ilyen rojtos kis ruhácskát, hol lehet kapni normális áron?

dézi 2009.01.20. 14:18:39

Ez 50 kiló fölött jól áll valakinek?

Feminine_Mystique 2009.01.20. 14:54:21

Se 50 kiló felett nem áll jól, ezeknek a charleston ruháknak a szabásvonala meg azoknak sem, akiknek van melle. Magas, lapos, sovány lányoknak viszont isteni...

venuswoman · http://sorozatdara.blog.hu 2009.01.20. 19:49:33

JAJ NE.
ez vmi ocsmány.
én a leggings-zel vtam így, h nem értettem, de nem is hordtam soha... de ehhez képest az semmi.
ez egy támadás a jóízlés ellen (oké bocsánat h ilyen radikális vagyok, én ilyet SOSEM vennék fel, de vkinek biztos tetszik... pl énmegén-nek: én mintha a h&m-ben láttam vna ilyesmi ruhát:))

quika · http://purple-weed.blogspot.com/ 2009.01.21. 00:16:48

NE! Nekem legalábbis semmi közöm ehhez, de másokon sem tetszik.
Minden ami a képeken van, jobb lenne rojtok nélkül. váá :S

dorkabolka 2009.01.21. 13:33:38

Hát.. Táncos csajokon szokott ilyen lenni versenyeken. Egyszer láttam egy szivárványszínűt. Az egész ruha ilyen rojtos volt, de nem ilyen vastag szálakból. Én félek tőle. Olyan, mintha élne :D
Az H&M-ben én is láttam, az sem tetszett.

B0gy0ka 2009.01.22. 03:22:45

énmegén: a mangoban is nagyon sok ilyen volt, az relatív, hogy elérhető-e az ára:):):)

sklasse79 2009.01.22. 08:45:52

Alapvetően nem szabad elzárkózni semmitől. Én már voltam úgy, h pffúúúúj, na ezt aztán nem, de amikor felvettem, jól állt, és tudtam viselni. Nem gyakran, de van ilyen, szal minden megér egy próbát.
Egyébként már próbáltam ilyet pár éve (nem ruhát, hanem csak felsőt), de mivel elég nagy mellem van, úgy néztem ki, mint egy fejőstehén..., és beigazolódott, h nem a stílusom.
Feminine-nél a pont, vékony, magas, deszka csajon jól áll..

Fanny22 2009.11.18. 18:56:48

nekem csak a cipők jönnek be mag a byakláncok a többi már nem olyan menő!!

Fanny22 2009.11.18. 18:58:49

akkor száp egy ruha ha szép a modell .....

akkor ezek a ruhák(4 betű)S...Z...A...R...
SZAR!!
designed by zawar.hu built by annajuli
süti beállítások módosítása