Egy olyan tervező páros, akik melett ha szeretnél sem tudsz csukott szemmel elmenni. Miután a 2008-as tavaszi-nyári kollekciójukat egy manhatteni fegyverraktárban mutatták be, mindenki tudta, hogy ezek a srácok beírják a nevüket a divattörténelembe...
Jack McCollough és Lazaro Hernandez először első éves hallgatóként talákoztak közös iskolájuk, a New York-ban található Person’s School of Design aulájában. A közös tanulás első hónapjaiban már rögtön tudták, hogy nagyon könnyen és eredményesen tudnak együtt dolgozni, motiválják egymást és teljesen hasonló a stílusuk. A szakmai gyakorlatot Jack Marc Jabosnál, míg Lazaro Michall Korsnál töltötte. A diploma munkájukat már közösen készítették. A terveik olyan sikeresek lettek, hogy a New Yorki Fashion Week-en is bemutatták, és az iskolától megkapták az év tervezője díjat is. A diplomamunka után 2002-ben az édesanyáik leánykori neveiből mixelve megszületetett a Proenza Schouler márka. Már a diploma munkát felvásárolta a Barney’s üzeltház, és az amerikai Vogue hasábjain is megjelentek. 2007-től még inkább szárnyalhattak a fiúk, mivel az olasz Valentino Fashion Group megvásárolta a cég 45 %-át. Ma már minden nívós eseményen láthatunk olyan sztárt aki a páros ruháiban pompázik a vörös szőnyegen, és nem is kis sikerrrel.Lazaro ötletére a barátaik kedvéért, készítettek idén már egy olcsóbb kollekciót is, ami mindenki számára elérhető, mert ők nem szeretnének csak egy társadalmi rétegnak divatot szolgáltatni.
A siker természetesen a boltok terjedésében is látszik. Ma már a világ minden földrészén található kirendeltségük. Állítolag, ha Európában a legszínvonalasabb boltot szeretnénk meglátogatni, akkor nem Londonba, hanem Münchenbe vagy Berlinbe kell ellátogatnunk. De ha kelet felé szeretnénk indulni, már Ukrajnában is találhatunk Proenza Schouler boltot.
A 2008/2009-es őszi-téli kollekcióra a Vogue csak annyit mondott: „tökéletes”, és ezt én sem cáfolnám meg:
suo tempore 2008.08.29. 12:42:18
itt nem sok mindenbe lehet belekötni
a fenébe is :DDD
óra faszon 2008.08.29. 12:59:46
szívem szakad meg
*Bianka* · http://www.ourfashion.blog.hu 2008.08.29. 13:04:35
óra faszon 2008.08.29. 13:43:00
gallianori 2008.08.29. 13:54:10
Jó szeme van a tehetségekhez.
Valentinóéknál meg okosan tették a felvásárlást.
v.rita 2008.08.29. 15:13:35
coco 2008.08.29. 15:40:30
Mrs.SethCohen 2008.08.29. 17:05:12
Candy 2008.08.29. 21:40:54
Eki 2008.08.31. 05:12:05
zs 2008.08.31. 12:14:44
tetszenek nekem a ruháik, ízléses és hordható darabok
a fiúk közül inkább a jobb oldali jön be;
hogyishívják?
bolletje 2008.08.31. 15:22:12
fashion victim 2008.09.03. 17:22:00
gioia 2008.09.09. 18:43:07