OurFashion

Chanel Mobil Art

2008.július.23. 21:14

**Anna**

4 komment

Világraszóló kiállítás nyílt március 12-én Hong Kongban, amely az egész Földet, legalábbis a legnagyobb városokat meglátogatja. Tokyo, New York, London, Moszkva és Párizs a gigantikus kiállítás helyszínei, 2010-ig nézhetjük meg valamelyik európai városban. A kiállítást a legendás Chanel 2.55 táska inspirálta, ez volt az első női táska, amihez már vállpánt is tartozott. A hordozható építményt Zaha Hadid tervezte, belül 20 művész alkotásait tekinthetjük meg. A művészek között van többek közt Yoko Ono, Wim Delvoye, Sylvie Fleury és még sokan mások. Az utóbbi hölgy egy több méter hosszú, rózsaszín Chanel táskával, azon pedig egy ehhez a mérethez készült tükörrel járult hozzá a kiállítás különlegességéhez. Wim Delvoye az a művész, aki disznók bőrére tetovál, készített már Louis Vuitton mintás malacot is. A megnyitó partyn természetesen maga Karl Lagerfeld is megjelent, hogy együtt örüljön ennek a szuper eseménynek.

Ha valaki megteheti, és esetleg én terveim ellenére nem jutok el Londonba vagy Párizsba megnézni a kiállítást, akkor mindenképpen készítsen fotókat a blog számára.

www.chanel-mobileart.com

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

janettaylor · http://www.janetteria.com/ 2008.07.23. 22:42:21

Juj, ezt nagyon meg kéne nézni! :)

Scala 2008.07.24. 00:02:00

Huhhh! Nem semmi, lehet hogy meg is tudom nézni! ;-)

Ildi 2008.07.24. 07:43:43

Szegény malacok. Én vagyok egyedül, aki sajnálja őket? Nem állatkínzás ez?
Értem én, hogy művészet, de hát tetováljon a saját (vagy aki akarja annak a) bőrére.
A kiállítás baromi jó ötlet, egyébként.

suo tempore 2008.07.24. 09:11:07

ez lagerfeld? ha szembejönne az utcán sikítva menekülnék, annyira múmiazombi

vagy plasztikáztat? rettenet

amúgy én inkább csak az építményt nézném meg :DDD
designed by zawar.hu built by annajuli
süti beállítások módosítása