Számomra minden Spring/Summer fashionweeken a fürdőruha a legizgalmasabb. Mindig kiváncsivá tesz, vajon idén milyen újdonsággal rukkolnak elő az igen szűkös határokon belül? A trend évek óta a „mutassunk meg magunkból minél többet” volt. De tudtuk ennek egyszer vége szakad, mivel monokiniző catwalkereket férfi újságírók és fotósok szívesen nézegetnének, de akkor azt már más színpadnak kellene neveznünk.
Tehát már tavaly lehetett sejteni, hogy itt valami változás fog következni. Ekkor még csak fel-fel villant egy-egy egyrészes fürdőruha a kifutókon, idén azonban már tarolt ez a fazon.
Utoljára a ’80-as évek végén volt divat az akkor prűdnek titulált egyrészes, és most, hogy a divattervezők megszüntessék ezt a bélyeget, olyan szexi vonalú viseletekkel rukkoltak elő, hogy mindenkinek leessen az álla. A fazonok általában a derekat emelik ki (lásd Sauvage), ami ha vékony, akkor még inkább annak fog ettől tűnni. Ezen fürdőruhák előnye, hogy jobb esetben takarják a hasat (szóval egyel több vattacukrot ehetünk a strandon), de viszont a mell természetes formáját mutatják, tehát általában nem használnak kosarat, merevítőt, pláne nem push-upot. Szintén a hátrányaihoz tartozik, hogy szinte képtelenség bennük napozni, tehát egész hetes tengerparti nyaraláshoz marad a megszokott bikini. Viszont mindenféleképpen ajánlom például tavaszi wellnesseléshez, ahol nem süt annyira a nap, de megmutathatjuk magunkat.
Véleményem szerint ezek a fürdőruhák nagyon elegánsak, és nem kihívóan szexisek de meghozzák a kívánt hatást. Én is beszereztem tavaly szeptemberben egyet, és nem volt rá panasz…
Tehát lányok, idén kétszer költünk fürdőruhára….
Ahol jó áron kaphattok szép egyrészeseket:
Calzedonia
Magistral
H&M
Zara (a katalógusban van, nem tudom hozzánk el jut – e)
MY77
Reserved (én itt vettem a sajátomat, ki kell fogni, mert kevés van, de azok nagyon jók és nem fogtok vele minden strandon összetalálkozni)
A képeket a jobb egérgomb kép megjelenítése funkcióval nagyobban is megnézhetitek!
Vannak hibák azért, amiket ne kövessünk el: (még akkor sem ha Linda "tanácsolja")
Zala 2008.03.04. 21:54:36
Angel 2008.03.05. 09:15:41
zs 2008.03.07. 11:40:38
Sajnos mellbéli adottságaim miatt nekem kell a kosár...
anno a magistralnál szereztem be egy nagyon pöpecet, végre elővehetem!
éjjenek a divatdiktátorok!
(Z. Linda egy kicsit sok)