OurFashion

New Collection - Louis Vuitton

2008.február.28. 19:23

*Bianka*

3 komment

Amikor nemrég a barátommal sétáltunk és meglátott egy Maseratit, ezt mondta: "Nekem egyszer lesz egy ilyenem!". Tehát vitának helye nem volt. Hasonló határozott érzéseket táplálok, amikor egy táskán, vagy egy pénztárcán meglátom a bűvös LV monogrammot.  Louis Vuitton és cége táskában és egyéb kiegészítőkben számomra legyőzhetetlen. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy az összes kollekciójuk minden darabja kivétel nélkül tetszik. Pontosan ezért írok most is, ugyanis vegyes érzelmekkel fogadtam a 2008-as kampány nyitóképeit. A táskák véleményem szerint kissé merészre sikerültek. De, hogy a siker semmiképp se maradhasson el, Marc Jacobs és csapata egy eddig még nem látott reklámkampányt eszeltek ki. A táskagyár korábbi reklámarcai közé tartozott például Uma Thurman, Kate Moss és  Gisele Bündchen is, tavaly pedig Scarlett Johanson hódított talpig LV-ben. De mit nekünk egy szupermodell? - gondolták a marketingesek - vegyünk inkább rögtön hatot, majd fektessük fel őket egy sportkocsira (amúgy ezt biztos hogy egy férfi találta ki)! A hat, méltán mondhatjuk, hogy világhírű szupermodell, Eva Herzigova, Natalia Vodianova, Angela Lindvall, Stephanie Seymour, Claudia Schiffer, Naomi Campbell együtt tényleg meghozza a kívánt hatást. A táskák és a ruhák olyan mesterien vannak összeválogatva, és annyira illenek az adott modell karakteréhez, hogy rögtön beleszeretünk. Annak ellenére, hogy a kollekcíó vagyányra és sportosra sikerült, a képekből árad az elegancia. Első ellenszenvem ellenére, azt hiszem mégiscsak kéne egy…..


A képeket Ti is letölthetitek a www.louisvuitton.com weboldalról.


Írjátok meg a kommentek közé, Ti melyik táskát választanátok!


Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zs 2008.03.03. 14:50:26

szerintem a kis piros eva herzigova-nál verhetetlen!

Barylike 2008.03.07. 19:37:04

Ha eljutnék odáig, hogy egy Louis Vuitton táskám lehessen, akkor aztán mindegy nekem, hogy milyen, csak legyen. :)
designed by zawar.hu built by annajuli
süti beállítások módosítása