OurFashion

Tim Walkert imádom, imádom, imádom, majdnem minden egyes munkáját hatalmas plakát formájában a falamra szögelmém. Linsdey Wixont viszont kifejezetten utálom, utálom, utálom, de szerencsére a kedvenc fotósom megmentette a számomra szomorúan kezdődő helyzetet. Mesésen izgalmas, kicsit abszurd, néhol horrorisztikus, megkaptam a napi irónia adagomat a legjobb minőségben és formában. A sorozat minden egyes részlete úgy passzol egymáshoz, mint valami kirakós darabkái, a smink, a styling, vagy akár a beállítások, sőt, még Lindsey furcsa arcocskája és ajkai is. Rémesen tökéletes. Az olasz Vogue szinte soha nem fog mellé, az angol helyett biztosan azt vásárolnám meg minden hónapban, ha az olasz tudásom nem lenne egyenlő a nullával. Ezzel a számmal azonban kivételt teszek, ha lesz olyan szerencsém, hogy valahol meglelem még a januári számot…

A csillogó, aranyszínű fémborítású fal előtt pózoló Abbey Lee Kershaw-t, Karmen Pedarut és Greg Nawratot a Gucci tavaszi kampányához Mert & Marcus fotózta. Az arany és fekete szetteknél tökéletesen láthatjuk azt, hogy az art deco inspirálta őket (szerintem ennek hatása a második képen látható táskánál a legjobb). A modellek hátrafogott haja és az erőteljes, fekete szemfestésük és a lealapozott szemöldökük igazi power-women hatást kelt, ezt ráadásul a kollekció szmokingjai és nadrágkosztümjei is erősítik.

Az egyetlen veszély, amivel a kollekciónak szembe kell néznie az az, hogy agyonhasználják, és az összes címlapon és celeben ezek a ruhák fognak virítani, csakúgy, mint a márka előző kollekciójának a darabjai.
Persze ez csak engem foglalkoztat, a márka részvényesei nyilván tapsikolnak örömükben.

Ha valakit az álmából felébresztenek, és megkérdezik, hogy mi jut eszébe Amerikáról, a hamburger után nagy eséllyel kezdi sorolni a farmert, a csillagokat&csíkokat, a teheneket és a kosarasokat is. Nos, ebből a sztereotípiahalmazból épített fel Jeremy Scott egy új kollekciót az Adidasnak, ahol a már jól megszokott szárnyas cipők mellett találkozhatunk a veszkócsizma és a sportcsuka torz szerelemgyerekével is és a zenei kultúrát idéző hangjegyeket/zenegépeket felvonultató darabokkal, műhasizmokkal (meg persze Magilla Gorillával) is. Az egész kollekció giccses/vicces, szinte hordhatatlan, mégis lenyűgöző, hogy a közhelyekből hogyan tudott ennyi kúlságot megalkotni a tervező.

Le a kalappal a kreativitást és az amerikai popkultúrát a dzsungellázzal keverő kollekció előtt, de valahogy mégsem érzem azt, hogy rohannék a boltba ezekért a cuccokért. De nézegetni nagyon jó őket...

Kicsit sem áll össze nekem a Sorapol tavaszi kollekciója, szerintem az összes öltözék egy külön történetet mesél és kezd el, mely a következő kép megjelenésével teljesen befejezetlen marad. Bár tavaszi kollekcióként van címkézve, szerintem sokkal inkább egy bátor és lendületes projektről van szó, ahol még bizony kíváncsi lennék további fejtegetésre. Giccses, akár a tündérmesék, de megfelelő környezetbe helyezve (bizonyos, hogy a tervező agyán át sem futott ruháinak hétköznapi használata) sokkal jobban kiteljesedhetnek, mint az egyszerű lookbook képeken. 

Persze ha nem lenne ilyen gyenge a forint, akkor olcsóbban is meg lehetne kapni az 595 dollárért árult körömlakkduót, amit a Fashionphile oldalán (vintage, limitált kiadású dizájnercuccokat értékesítő webshop) vásárolhatnak meg az érdeklődők.

A piros és bézs színű lakkokból álló duó igazi ritkaság (én személy szerint nem is tudtam arról, hogy ilyen létezik), de nagyon is eredetinek tűnik a csomagolása -illetve a híresen megbízható webshop is garancia erre- de ennek ellenére az ár horribilis, még gyűjtőknek sem hiszem hogy megérné, hiszen felkenve úgysem látszik, hogy ez egy Dior/Opi/Miss Sporty vagy egy LV lakk az ember lányának a kezén, ha meg csak kiállítva tartjuk, hamarosan beszárad és az bizony látszik az üvegcsén is, hogy nem éppen jó állapotú a lakk, amit magában rejt.

Nálatok mi a lélektani összeghatár egy beauty termék vásárlásakor?

Aki ellenállhatatlan vágyat érez a vásárlásra, az ITT teheti meg.