OurFashion

Musik, Musikk, Musique - látogatás a Katona József Színház backstage-ében

2012.március.26. 12:00

fashionista

0 komment

A Facebookon már mutattunk nektek képeket arról, hogy hogyan is készül el Ónodi Eszter pink sminkje, illetve, hogy Nagy Ervin hogyan reagálta le azt hogy füstös szemsmink dukál a szerepéhez (sajnos nem túl jól), de ennél a két dolognál sokkal több izgalom történt a backstage-ben, amit muszáj elmondanom nektek.

A művészbejárón át -röpke egy óra késéssel- érkeztem meg a színházba, ahol lépcsők és folyosók végeláthatatlan zugain keresztül jutottunk be a smink és haj birodalmába, Vég Attila szentélyébe. A zsebkendőnyi helyen már javában készült Ónodi Eszter: a haja befonva, hogy elférjen a paróka alatt, a sminkje pedig Attila kezei alatt készült, ami ritkaság, ugyanis Eszter elmondta, hogy legtöbbször nem áll a színészek rendelkezésére fodrász és sminkes, hanem saját magukat festik ki. Talán éppen emiatt is állt olyan perfekcionistán az egész folyamathoz: a színésznők közül ő adta a legtöbb kommentet a sminkhez, folyamatosan kérte Attilát arra, hogy javítson apró dolgokat a szemfestésén, hogy biztosan szimmetrikus legyen az eredmény, megvitatta, hogy melyik műszempilla a legtökéletesebb. A végeredmény persze magáért beszél: glamúros, nagyvilági csábító lett Eszter pink szemfestékkel, égővörös hajjal és piros ajkakkal.

A darabhoz a sminkeket a MAC biztosította, a színésznők pedig szemmel láthatóan nagyon élvezték, hogy ilyen cuccokkal sminkelik őket, Ónodi Eszter ki is emelte, hogy mennyire értékelik, hogy minőségi termékekkel készítik el ezeket a nagyon látványos, a huszadik század elejét idéző sminkeket.

Miközben Jordán Adélt készítette, azonnal láttuk, hogy ő teljesen más karakter: sokkal visszafogottabb, babás sminket kapott. Persze mivel színházi sminkről beszélünk, aminek a célja az, hogy a nézőtér leghátsó soraiban ülők számára is tökéletes legyen az élmény, és kissé felnagyítsa a színészek mimikáját, így a végeredmény azért még mindig nagyon erős, eltúlzott smink lett.

Rezes Judit sminkje volt a legelegánsabb és legszofisztikáltabb: a padlizsánlila mellett aranyló árnyalatok domináltak, amik tökéletesen passzoltak a szőke hajhoz, és az ajkak itt is égővöresek lettek.

A férfiak sem menekültek: füstös szemfestést kaptak, ami nagyon mélyítette a tekintetüket,az arcukat pedig egy kis árnyékolással tették karakteresebbé: Nagy Ervinnek nem volt hozzá igazán kedve, így nőket megszégyenítő hisztivel (gyanítom, hogy erősen eltúlozta ezt a mi szórakoztatásunk érdekében) próbálta meggyőzni Attilát, hogy minimalizálja a szemfestést - persze végül a darab érdeke győzedelmeskedett, és Ervin csodás sminkben táncolta és énekelte végig a próbát...

Musik, Musikk, Musique előadások:

Művészetek Palotája, Fesztivál Színház:  2012. március 29.
Bemutató a Katona József Színházban: 2012. május 4.

A backtage-be a MAC jóvoltából jutottunk be, a fotókat is ők biztosították, amit ezúton is köszönünk nekik.

Megosztás:
0 komment

Címkék: mac beauty backstage

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
designed by zawar.hu built by annajuli
süti beállítások módosítása