OurFashion

Vivienne Westwood London Fashion Week - munkálatok a háttérben

2012.március.08. 09:51

**Anna**

1 komment

Idén egészen másként alakult a London Fashion Week számomra, mint ahogyan azt én, vagy Ti megszokhattátok tőlünk. Pont azon az egy héten Budapesten voltam, ahelyett hogy itt múlattam volna az időt a Somerset House környékén, így sokkal kevesebb információ került fel a blogra. Ám szerencsére kémjeink mindenhol és mindenkor jelen vannak, így helyettem kedves, szintén divatfüggő barátnőm fotózott a Vivienne Westwood backstageben. Tudvalevő, hogy erre a bemutatóra, mint magyar blogger szinte lehetetlen bejutni, így egy ott dolgozó barát által jutott be Orsi, mint gyakornok. 11-re érkeztek a Saint Paul katedrális közelében lévő hatalmas, díszes épületbe, ahol azonnal megkezdődtek az előkészületek. Modell lányok panaszkodtak (túl nagy a cipő, nem lehet benne rendesen menni), ásítoztak, a MAC sminkesei, valamint a fodrászok pedig azonnal kezelésbe vették a lányokat. Az ajtókat 1 órakor nyitották meg a meghívottaknak, köztük Suzy Menkessel és Jameela Jamillal, az összes neves magazin editorral és egy csokorra való ázsiai buyerrel. A show után a VIP vendégeket beterelték a backstagebe, ahol Vivienne Westwooddal koccintottak egy pohár pezsgővel a kollekció sikereire.

 

 

 

 

 

Megosztás:
1 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

magdalena.w · http://lenaswardrobe.blogspot.com 2012.03.08. 09:57:48

Köszönöm ezt a bejegyzést! Imádom a backstage fotókat! :D
designed by zawar.hu built by annajuli
süti beállítások módosítása