OurFashion

Vélemény rovat: Dream of Abigel - Gombold újra! Divat a magyar

2011.június.26. 16:47

*Bianka*

3 komment

 Tóth Melinda és Lajos Attila mesél arról, hogy mit jelentett számukra a Gombold újra! Divat a magyar öltözéktervezési pályázat és mi történt velük és a kollekciójukkal, a Dream of Abigellel a pályázat lezárása óta.

 

Jelenleg másodévesek vagyunk a KREA Kortárs Művészeti Iskolában. Az iskolánk mindig körültekintő az aktuális pályázati lehetőségekkel kapcsolatban, így hallottunk erről a kezdeményezésről is. Attilával terveztünk már közös munkákat, de ez volt az első nagy közös projekt, amibe belekezdtünk. Úgy gondoltuk, hogy még nagyon sokat kell tanulnunk ebben a szakmában, de meg szerettük volna mutatni magunkat a nagyközönségnek és mindenképpen érdekelt minket az is, hogy hogyan zajlik egy ilyen pályázat. Végül belevágtunk. Akkor is tudtuk és most is tudjuk, hogy a Dream of Abigel kollekció megszületése volt az első nagyobb mérföldkő az életünkben. Sokan kérdezték, hogy miért döntöttünk a páros tervezés mellett. Mi mindenképpen ki szerettük volna próbálni, hogy milyen közösen alkotni, dolgozni kreatív és gyakorlati szempontból is.

Csak azután jöttünk rá, hogy a pályázat milyen hihetetlenül nagy energiát fog igénybe venni, amikor már belevágtunk, de egyáltalán nem bántuk meg. Korántsem volt könnyű beosztani az időnket, az iskolák mellett mindent megszervezni, de úgy gondoljuk, hogy már ebből is sokat tanultunk. A kreatív része azonban nagyon összehangoltan ment, a tervezéstől a modellezésig mindent közösen csináltunk és mindketten elégedettek vagyunk a végeredménnyel.

Most, hogy vége van a pályázatnak és túl vagyunk rajta, természetesen végiggondoltuk, hogy belevágnánk-e újra. De annak ellenére, hogy az utolsó fordulóba jutás után nem nyertünk díjat, mindenképpen újra kezdenénk. Rengeteget tanultunk és legfőképpen bizonyítottunk magunknak. Izgalmasabb és sokkal több munkával járó feladat volt egy minikollekció kitalálása és végleges kivitelezése, mint egy 1-2 ruhadarabos iskola feladat.

Annak ellenére, hogy médiafigyelem főként a nyertesnek és magának a pályázatnak jutott és nem az egyes tervezőknek, rólunk is írt több divatblog, és pár print magazin, köztük a HVG is kiemelte a kollekciónkat. Ezenkívül a nyár folyamán több utókommunikáció is lesz, aminek nagyon örülünk. (Gombold újra kiállítás nyílik hamarosan a Gödörnél a Design Terminál épületében – a szerk.)

 

A pályázat lezárása óta folyamatosan dolgozunk a kollekción. Nem rég készítettük el a kampányképeket és a fashion videót is Hencz Péter közreműködésével:

 

Fotó kreditek:

Photo: Peter Hencz
Make up: Laura Tegely
Hair: Travis @Hairclub
Model: Vivien artmodels
Clothes and style: Melinda Toth és Attila Lajos

 

 

Dream of Abigel from peterhencz on Vimeo.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

holdraforgo 2011.06.26. 17:06:37

Szerintem magában a kollekcióban van fantázia, de a videóban a vidéki környezetben inkább jelmezkaraktere lesz a ruháknak. Én valamilyen kontrasztosabb környezetbe helyeztem volna ruhákat, nem népies jelleg mellé még egy népies környezetet.

dalma901 2011.06.26. 23:55:07

A fehér blúz légiessége magával ragadó! Csodálatos! Ilyesmire vágyom ezer éve!

Emulgeator 2011.06.29. 18:52:16

A lány az első képen elképesztően olcsó és közönséges hatást kelt. Ha ez volt a cél, akkor tökéletes az eredmény.
designed by zawar.hu built by annajuli
süti beállítások módosítása