OurFashion

Képriport: Duplázott a Kiscelli múzeum!

2010.május.10. 09:18

*Bianka*

3 komment

A hét vége felé két különleges programnak is helyt adott a Kiscelli múzeum. Csütörtökön a Rexona Crystal Divattervező verseny eredményhírdetésére, pénteken pedig Herczeg Zoltán és a trilak közös bemutatójára voltunk hivatalosak.

A csütörtöki eseményt Annával és Mr. Biankával közösen az első sorból néztük végig.A Rexona idén tavasszal bevezetett Crystal termékcsaládjához kapcsolódóan divattervezői pályázatot hirdetett fiatal tervezők számára. A januárban meghírdetett versenyre több, mint 100 pályamunka érkezett be, amit a szakmai zsűri (Nanushka, Konsánszky Dóra, Lakatos Márk, Görög Zita és Sabján Johanna) és a közönség bírált.

Az este folyamán a 4 nyertes fekete kollekcióját láthattuk. Hajmási Zsuzsi, Kránizt Orsolya, Macovei Kitti és Cséfalvay Lilla összesen 10 fekete ruhát tervezett, később ezeket a ruhákat kivitelezték számukra. Sajnálattal láttuk azonban, hogy nem minden esetben úgy sikerültek a ruhák, ahogy azt a tervezők megálmodták. A kivitelezésben ugyanis nem vehettek részt a versenyzők, és valószínűleg a cateringre és a rengeteg finomságra többet költöttek a szervezők, mint a ruhák elkészítésére. A fura, táncos performansz után Nanushka új fiatalos, tredni kollekciója és annak bemutatója csillanotta meg a közönség előtt a professzionalizmust.

A nyertesek természetesen nagyon örültek a lehetőségnek, hiszen első valóban létrejött kollekciójukról van ez esetben szó, és a zsűrin belüli szakmabeliektől is sok visszacsatolást és építő kritikát kaptak, ami nagyban segíti pályájuk elindulását.

 
 
 

Pénteken is szeretettel vártak minket a Kiscelli Múzeumba. Ekkor a középpontban a Trilak új festékcsaládja a Héra Design volt. Érdekes koncepció, hogy az új vibráló festékszínek bemutatásához egy tervezőt, Herczeg Zolit kért fel a cég, aki a ruhákat a Héra színeihez tervezte.  Több szempontból sem hétköznapi bemutatóról volt itt szó. A celeb modellek a ruhákat különböző enteriőrökben mutatták be, ezzel is igazolva a divat és a dizájn összeolvadását.

Az este végén pedig a ruhakölteményeket elárverezték, és a befolyt összeget a licitálók által választott jótékonységi célre fordítják. A celeb modellek és a néha megdöbbentő ruhakoncepciók mellett, én jó ötletnek tartom a Trilak kezdeményezését.

Nagyon kiváncsi vagyok, mi a véleményetek Herczeg Zoli ruháiról?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Borba 2010.05.10. 17:04:20

Sziasztok!
Herczeg Zoli munkáit imádom, de ez nagyon gáz hogy belement ebbe a dologba.
Akármennyire is jók a ruhák,a rendezvény ötlete nem túl eredeti....kb. 1 hónappal ezelőtt olvastam egy másik festékes cég rendhagyó divatbemutatójáról, ott a festékek a színek keltek életre a színpadi show alatt, nem mutatós celeblányokon a megtervezett ruha... Herczeg Zoli helyében nem adnám a nevemet egy másik cég rendezvényére kísértetiesen hasonlító bemutatóhoz,munkái e nélkül is megállják a helyét.

rosiegirl 2010.05.11. 07:36:46

Baloldal elmegy, jobboldal elgondolkodtató...

odettt 2010.05.12. 00:27:51

Herczeg, most komolyan?
designed by zawar.hu built by annajuli