OurFashion

The Vivienne Westwood Opus

2008.július.07. 23:14

**Anna**

7 komment

Ez az a könyv, ami minden divatősültnek a polcán kellene hogy legyen. Ám van néhány olyan dolog, ami miatt ez sajnos nem történhet meg. Az első, hogy rá sem fér egy áltlagos polcra, inkább szekrény kellene neki, hiszen 80 centiméter magas, valamint 25 kilogramm. Így nem lenne olyan könnyű csak úgy leemelni és lapozgatni, majd viszatenni, legalább két ember kellene hozzá. Csupán 900 darabot nyomtak belőle, az ára pedig 450 ezer forint. 9 különleges borító közül választhatunk, mindegyik egy-egy kollekciót jelenít meg. Minden köny eredeti, Vivienne Westwood által dedikált darab. A könyvben olyan polaroid képek vannak, amiket külön ehhez a kiadványhoz készítettek, egy Zenon Texeira géppel, amiből Európában csak egy van, Prágában. A fotók Párizsban és Londonban készültek, összesen 97 eredeti méretű képet találhatunk a könyvben, a ruhákat pedig a tervezőnő barátai és csalátagjai viselik.

A mű, (szerintem joggal nevezhető annak) februárban került a nagyközönség elé, azóta lehet megvenni, például az opus.com-on. Ha valakinek lehetősége van esetleg megvenni, ne tartsa magában, azt hiszem nem csak én zarándokolnék el érte az ország bármely pontjára.

Megosztás:
7 komment

Címkék: könyv vivienne westwood

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vkorsi 2008.07.07. 23:25:32

az opus.com egészen más
inkább ez:
www.krakenopus.com/opus_col/

Eki 2008.07.08. 00:24:29

tyűűűha. muszkuláris egy darab!! :) és tetszetős. jól tartja magát a vénasszony:)

Ms Groutesque 2008.07.08. 11:58:28

ez a könyv zseniális lehet, én is szívesen megnézegetném :]
Westwood egy igazi divatikon, imádom.

Scala 2008.07.08. 12:07:12

Én is bírom, és érdekelne ez a hatalmas könyv is! ;-)

coco 2008.07.08. 12:28:25

zseniális ez a nő

janettaylor · http://www.janetteria.com/ 2008.07.08. 15:15:18

ha Lagerfeld a Kaiser, akkor Westwoodnak se punklady kifejezés jár már (genius). . . főleg ezután a könyv után nem. . .

Szívesen meglesném. . .
designed by zawar.hu built by annajuli