OurFashion

OurRiport - NEONARDO Divatperformance

2008.október.19. 12:48

*Bianka*

7 komment

Tegnap este zajlott a Fészek Klubban a Neonardo Divatperformance. Amikor először Anna mondta, hogy ez performance és nem bemutató kicsit elcsodálkoztam, de öt perccel a bemutató kezdete után már egyértelmű volt, hogy ez a helyes szó rá. A helyszín tökéletes volt, a reneszánsz festmények, emberek, életmód és egyáltalán az egész korszak ihlette ruhák bemutatására. Ezt csak fűszerezte, a nagyon jól megválasztott zene és a tehetséges táncosok (a Budapesti Táncművészeti Főiskola növendékei). Engem teljesen magával ragadott ez a hangulat, és az hogy milyen remekül tudták a tervezők ötvözni a régi elemeket a modernitással. Nem csodálkoznék ha csak úgy, mint az előző Picassós divatperformance, ez is eljutna a Berlini Magyar Intézet színpadára is. És most beszéljünk a lényegről, Anna ruháiról. Ne várjátok, hogy ne legyünk elfogultak. Fashionistával legalább annyira meghatódva néztük blogtársunk fekete-fehér kreálmányait, mint Anna szülei, kicsit úgy éreztük a miénk is (önzők vagyunk, tudom :) ). Szerencsére, amikor Anna ruhái betáncoltak a színpadra és a közelemben ülő, számomra idegen lány azt mondta a barátnőjének "azta! nekem ilyen szoknya kell" akkor tudtam, hogy nem vagyok teljesen elfogult. Szóval mi imádtuk és szerintem a közönség is!

A többi alkotás is megnyerte a tetszésemet, nem volt olyan ruha, amiben nem találtam volna valami jó ötletet, vagy különleges részletet. Látványként például lenyűgöző volt a Sixtusi kápolna mása, performance-ként pedig a Leondardo da Vinci rajzaira hajazó ballonkabátos fiú tánca. Összegezve, nagyon érdemes volt ellátogatni a Fészek Klubba (és ezt nagyon sokan meg is tették). Remélem hogy nem a Neonardo és a nem a Picassino volt az utolsó ilyen szervezés. A többi tervező ruháit a SLIDE-on nézhetitek meg:

 

Megosztás:
7 komment

Címkék: magyar divat daubner anna

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Voguegirl · http://www.bsl.gportal.hu 2008.10.19. 15:20:34

hűha,Gratulálok!ezek nagyon jók...sajnos nem tudtam elmenni.

zs 2008.10.19. 16:00:35

de jó! az ötlet is önmagában elragad, nemhogy a ruhák: a divat valóban művészet, Annának pedig nagy-nagy gratula a kreálmányokhoz

coco 2008.10.19. 16:29:58

nagyon szépek, és remek az ötlet is... gratulálok

Almácska · http://bigapple.blog.hu/ 2008.10.19. 19:09:03

ez sztem bénaság, de lehet, azért mondom ezzt, mert nem értek hozzá. de az tuti, hogy végig röhögtem volna... :S bocs

fresh 2008.10.19. 19:27:54

Gratulálok Anna, nagyon ügyes vagy. Remélem egyszer nagyobb szinpadon is bemutathatod munkáid:)

havassy · http://havassy.blogspot.com 2008.10.20. 17:46:10

Sziasztok!

Én még soha nem voltam divatbemutatón sem, nem hogy még ilyen performace-on. Érdekes volt, gratulálok az alkotóknak és az előadóknak! Fotózgattam, itt vannak a képek:

havassy.blogspot.com/2008/10/neonardo.html

Remélem a következőn is ott lehetek!

Havassy András

Aishwaya 2008.10.20. 20:12:12

szerintem nem vagy elfogult :) nekem is negyon tetszett, az egyetlen negatívum, hogy hideg volt, de ez az én hibám, máskor melegebben öltözök :)
designed by zawar.hu built by annajuli
süti beállítások módosítása