OurFashion

Hová lettek a kalapok?

2008.június.26. 13:00

*Bianka*

19 komment

Tegnap Esti Kornélt olvasgattam, és az egyik kalandjában elveszíti a kalapját. Ez az esemény mélyen megrendíti, és leírja, hogy a kalapja és közte belsőséges viszony alakult ki, és a ruhadarab 2 évig hűségesen szolgálta őt.  Ekkor kezdtem el gondolkodni, hogy tulajdonképpen hová is lettek a kalapok? Van egy rövid listám, amin azok a régi kiegészítők és viseletek vannak, amit sajnálok hogy eltűntek: sétapálca férfiaknak, napernyő hölgyeknek (főleg csipke), legyező (bár én azt használom), és most rákerült a kalap is. 

Napjaink leghíresebb kalaptervezője Philip Tracy. Philip 1967-ben született Írországban, és már hat évesen elkezdett varrni. Mivel édesanyja libákat és fácánokat tartott otthon, minden megadatott a kalapkészítéshez. 23 évesen már bemutatták Karl Lagerfeldnek. 1991-től 10 évig tervezett kalapokat a Chanelnek, első nagy sikere a madárketrec volt, ami már a Vogue címlapjára is került Linda Evangelista-n. Ekkor nyerte el először az Év Brit Tervezője díjat, amit később még négyszer megkapott. 1993-ban volt az első önálló divatbemutatója, már akkor olyan sztár modellek mutatták be a kalapterveit (ajándék kalapért cserébe), mint Naomi Campbell és Kate Moss. Ő volt az első tervezező aki a Warholi mintákat ruhadarabra álmodta meg. 1994 óta önálló üzletei vannak, és sikerei egyre nagyobbak. Kalaptervezésen kívül, bútorokat és üvegeket is tervez. 

"A kalap mindenkié. Mindenkinek van feje, ami magában hordozza a kalap viselésének lehetőségét." - Philip Treacy.
 "A kalapkészítés olyan számomra, mintha mindig bulit rendeznék" - Philip

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

veron 2008.06.26. 13:16:43

ez az egyetlen blog ahol Esti Kornéltól egy postban eljuthatunk Phillip Tracy-hez, de én ezért imádooom :). amugy Philip Tracy egy félisten, imádom a kalapjait, és régi vágyam hogy legyen egy tőle. ÉS HORDJUNK KALAPOT, meg a férfiak is hordjanak, meg hosszú ballonkabátot is, mert az az uriemeberes. legyező és napernyő is kell :)

janettaylor · http://www.janetteria.com/ 2008.06.26. 13:39:20

Egyetértek! :)))))

Én hordok is kalapot, persze nem ennyire érdekeseket. . . mert ezt nem lenne hova, sajnos. . .

de azért igyekszem beszerezni egyedieket. . .

Az osztrákoknál van egy jó hely, jaj nem jut eszembe a neve. . .de ha beugrik linkelek. . . (nem olcsó, de designer kalapokat lehet kapni) Nem csak kesztyűket, hanem egyéb kiegészítőket is. Én pl. még kesztyűmániás is vagyok. :))))))

*Bianka* · http://www.ourfashion.blog.hu 2008.06.26. 13:49:36

tényleg kihagytam a kesztyűt, pedig én is imádom azt is!!!!

Tim 2008.06.26. 14:44:27

Én is imádom a kalapokat... nekem van is 3 érdekes darabom... a kedvencem egy piros kalap hullámos karimával... már 2 éve szeretjük egymást! : )

Kesztyűt is hordok, van pár alkalmi darabom még a nagymamámtől és néhány horgolt csipke kesztyűm is, nyáron nem igazán hordom őket, de mikor közeleg a hideg egyből előkerülnek! : )

Jó lenne, ha visszajönne a divatba a "nagypolgári" stílus... Én hódolnék ennek a szenvedélynek! : )

Ildi 2008.06.26. 15:22:51

Én is!!

Szerintem 1-2 éven belül vissza fog jönni a kalap és a kesztyű is a hétköznapi divatba...
Már nagyon várom.

Hála az égnek, olyan idióta fejformám van, hogy jól állnak a kalapok!!!
Idén egy esküvőre is be akarok szerezni egyet. Oda még most is fel lehet venni. :))

dzsuli 2008.06.26. 15:40:51

degyönyörűek, én olyan szívesen hordanék kalapot, alig várom, hogy elterjedjen. (megint)

kisdarab állat 2008.06.26. 21:34:57

én a műbőrkalapot hiányolom. a kis kerek karimájút amit az öreg lereccsent alkoholisták hordanak. úristen...hol vannak a kis kerek karimájú műbőr-kalapos alkoholisták?! a youtube nem adja...

Dr Milton 2008.06.26. 21:46:41

Lehet, hogy én férfiemberként nem vagyok illetékes ezen a blogon, hovatovább a divatot sem szeretem, de szerintem ez egy jó felvetés volt.
Valaki említette a hosszú ballonkabátot, én amikor néhanapján bemerészkedek egy ruhaboltba mindig árgus szemekkel lesem, hátha van, de nem igazán szoktam látni. A sétapálca is nagyon jó ötlet, de kevés olyan hely van ahova elviherti az ember, az utcán pedig kinevetteti magát vele.
Ez sajnos a modern társadalom hozadéka, nagyon nehéz ilyen kiegészítőket hordani ott ahol a lakosság 90%-a farmernadrágot stb. hord.

Amikor én ilyen dolgokon kezdek el gondolkodni, mint ami Bianka eszébe ötlött, akkor azt a kérdést teszem föl magamnak, hogy hova tűntek a kisasszonyok és az úriemberek.

aklubisz 2008.06.26. 22:57:37

:D
lányok lányok!

ne azt mondjátok, hogy "alig várom hogy elterjedjen" hanem terjesszétek !

Parapitty · http://parapitty.blog.hu 2008.06.27. 00:38:18

Nem adok nagy esélyt a kalapdivat visszatérésének, meg a nagypolgári stílusnak, de ez nem is baj. Persze mindenki azt hord amit akar. De ha kinevetik a sétapálca miatt, akkor tegye fel a kérdést, hogy végülis minek hordaná? Magának, vagy az utca népének?
Nekem könnyű, mert a kalapot utálom, szerencsére nem kerültem olyan helyzetben a farsangon kívül, hogy hordanom kellett volna, a sétapálca pedig szerintem is inkább vicces, mint praktikus, ha egyáltalán ez a jelző értelmezhető az ún. divat világában.

gond/ol/a · http://lineas.freeblog.hu 2008.06.27. 00:51:27

esküvőre, zárt helyre is? hőségben is? és mi lesz a mögöttem ülőkkel?

én is szeretnem(-ném) a kalapokat, de zavar, ha más nem hordja, meg olyan kicsire méretezik a készkalapokat... (mert azért akadnak...)!

dedudki 2008.06.27. 07:57:29

Ugyan már. Kalap, kesztyű...Ide? Minek? Az átlagember a pamut és a polyesther között sem tud különbséget tenni, általában nem is érdekli. Szövet nadrágot nem vesz, ruhát az alapján vásárol, hogy hol a legeslegeslegeslegolcsóbb, aztán még büszke is rá. Arról meg már nem is hallott, hogy valaki varratja a fehérneműjét, vagy az ingeit, netalántán cipőt készíttet. Hajrá globalizációs occsó szemét! Az elmúlt 40 év többek között arra volt jó, hogy - ebben is - igénytelenné tegye az embereket. Uff!

borzimorzi 2008.06.27. 09:22:40

Az átlagember valóban nem textilipari szakember, így valóban lehet, hogy két, egyenkint 10x10-es anyagminta alapján nem tudja megkülönböztetni a pamutot a poliésztertől. De ha úgy kérdezed meg, hogy szerinte melyikben érezné jól magát, és melyikben izzadna, egyből tudni fogja a választ.

Amúgy meg nem kell mindenkinek egyedi cipő, de aki igéynyli is, és meg is tudja fizetni, annak van. Ma is.

Ha valaki tudja, hogy hol lehet, ha nem is feltétlen egyedi kalapokat, de legalább nem tucatárut venni a régióban, kérem, írja be!

Csót:
b

flimo13 2008.06.27. 09:39:25

Úgy látszik nem eléggé tűntek el a kalapok, ha még van, aki ilyen borzalmakat tervez..

Ildi 2008.06.27. 13:12:57

Bianka!
Köszi a kalapkészítő hölgy elérhetőségét.
Nem tudod megmondani, milyen árakkal dolgozik?
Köszi!!

*Bianka* · http://www.ourfashion.blog.hu 2008.06.29. 20:55:05

hát azt sajnos nem, de ha lesz időm utána nézek egy kicsit.

bolletje 2008.07.02. 11:58:05

Van még egy magyar kalapos, ha jól látom, Angliában él: www.kankalinhats.com

borzimorzi 2008.12.11. 15:40:50

Kedves Bianka, köszi!
Csót:
b
designed by zawar.hu built by annajuli
süti beállítások módosítása